Hungary

Newsletter Link

48 Fans Online

News

Az Ekultúra.hu ajánlja: Chris Brown - "Fortune"

Az Ekultúra.hu ajánlja: Chris Brown - "Fortune"
Bármennyire lenézik is sokan, Amerika nem véletlenül meghatározó tényező a szórakoztatóiparban. Ahogyan Hollywood a mai napig diktál a nagy költségvetésű filmek piacán, úgy az R&B is szinte teljes mértékben uralja a popzene világát. Hogy ez mennyire jó vagy rossz, mennyire viszi előre a világot, már más kérdés, de nem szabad elfelejteni, hogy az avantgárd, a meghökkentő újítások, sőt, még a zsenik is kivétel nélkül magas mesterségbeli tudással rendelkező tömegekből nőttek ki annak idején, és voltaképp ma is.

Ugyanez a megkérdőjelezhetetlen szakmai színvonal megfigyelhető Chris Brown produkcióinak, így legújabb albumának esetében is. Számaiban ugyan nehéz lenne felfedezni Madonnáéval összemérhető kísérletező kedvet, ahogyan Christina Aguilerával ellentétben a rokon műfajokba sem tesz izgalmas kirándulásokat, akárcsak Britney Spears vagy Lady Gaga, a maga cseppet sem szűk műfaji világában kétségbevonhatatlanul ott van a topon. Vagy hogy ne kizárólag zenészekkel példálózzak, Dan Brown, Michael Crichton és Frederick Forsyth történeteit sem a regényt újradefiniáló írástechnikai újításaik miatt olvassuk el, mégis letehetetlenek. És hozzájuk hasonlóan Chris Brown produkciós csapata is kifejezetten a szórakoztatást helyezi előtérbe, e téren pedig verhetetlenek.

A csaknem tisztán elektronikus alapok kellően kemények, a javarészt modulált, amikor azonban épp arra van szükség, érzelmektől sem mentes ének épp annyira tér el az átlagtól, hogy máséval ne igazán legyen összetéveszthető. A témák egytől egyig azonnal hatnak: fülbemászóak, könnyen megjegyezhetők, ám ennek ellenére mindig találni bennük egy parányi csavart, ami túlmutat a sablonokon. És akadnak egyértelműen ügyes húzások is, mint „Bassline” futurisztukus hangzásának (furcsa, hogy még mindig lehetséges bármi efféle) a hip-hop és az afro-amerikai a cappella dalok elemeivel. Ahogy rettenetesen eltalált a „Party Hard / Cadillac” kortárs vonósnégyes-muzsikáját idéző kísérete, melynek izgalmas kvázi-monotonitását az áradó dallam ellensúlyozza, a váltás után pedig kristálytiszta, valahol a gospel-éneklés tradíciót (és áttételesen Janis Joplint is) idéző kórus hallható. A legslágergyanúsabb szám mégis a gitáros popdalocskából effektekkel teli elektronikába váltó „Don’t Wake Me Up”.

A teljes kritikáért kattints ide!

Forrás: Ekultúra.hu